A zenekar létszáma
Hogy ki mekkora zenekart szeretne, illetve kér fel, a zenei szolgáltatásra az függ az igényektől. Ezen kívül nem utolsósorban a pénztárcától is.
Egy jó zenekar műsora sok-sok, órányi gyakorlás, sok közös próba során áll össze. És minél nagyobb létszámú a zenekar, annál inkább igaz ez!
Ha nagyobb létszámú zenekarban gondolkoztok, mindenképp olyan zenekart érdemes választani, akik mindig ugyanabban a felállásban állandó tagokkal vállalnak zenélést. (ugyanaz az öt vagy hat összeszokott zenész) Nem sok jóra lehet számítani egy-egy alkalomra összeverbuvált csapatnál. Lehet ilyeneket olvasni a neten: “A zenekar létszámát a megrendelő igényei szabják meg, egy fő-től, akár nyolc fő-ig”. Én azért nem ajánlanék ilyen alkalmi zenekart. Ki az, aki éppen ráér a hétvégén formációt! Tehát fontos a zenekar létszáma és az összeszokottsága.
Egy zenésznek, akinek a zene a hívatása karban kell tartania magát és nap, mint nap gyakorolnia kell, képeznie magát! Fontos, hogy nem csak hétvégente kerül a kezébe a hangszere, olyankor, mikor rendezvényre, buliba, lagziba indul. Sajnos sok olyan „zenész”, „zenekar” van, hogy bulitól, buliig csak a helyszínen kerül a keze ügyébe, a hangszere és ott porólja le az előző rendezvény porát.
Egy 2-3 fős zenekar, esetében nem igazán jelent problémát, egy-egy tag cseréje, főleg, ha hivatásos zenészről van szó, és ez a szakmája. De minden esetben van egy fő, akinek fix repertoárja kialakult műsora van, és ehhez alkalmazkodik a másik zenész.
Vagy éppen pont valamilyen oknál fogva egy fix 3 fős (trió) zenekarból, csak 2 fős (duó) zenekarra van igény.
Én személy szerint most hogy egyedül, illetve duóban zenélek, csak olyan zenész kollégával bővítem a formációt, akivel hosszú éveken át már együtt dolgoztam. Rutinos, a mai napig gyakorol. Tudjuk és ismerjük egymás zenei repertoárját, és a közös zenélés számunkra is igazi élmény. Ezért ha mód és lehetőség van rá jobban szeretek kollégákkal együtt dolgozni, zenélni, mint egyedül.
A zenésznek, nap, mint nap gyakorolnia kell. Képeznie magát.
Gondolom, nem szívesen alkalmazná senkisem az élet bármely területen „Mekk Elek” ezermestert.
Mint ahogy egy orvos is folyamatosan képezi magát, tanul, szemináriumokon vesz részt, az élet számos területén szintén szükség van az állandó képzésre.
Ilyen hívatás, szakma a zenészé is. Folyamatosan napi minimum 1-2 órát kell, hogy a zenével, a hangszerével foglalkozzon, gyakoroljon, képezze magát. Még akkor is, ha a munkáját például, egy zenekari tagként végzi. A zenekari próbák a közös együtt zenélés minőségéért, míg az egyéni gyakorlás az egyén rutinjáért szükséges.